Bookbot

A Kíméletlen

Rémálom Thaiföldön: Igaz történet alapján

Autor*innen

Buchbewertung

Mehr zum Buch

Billynek már kiskorában meg kell tanulnia, hogyan maradhat talpon Liverpool utcáin, ahol a dzsungel törvényei uralkodnak. Gyengéket eltiporják, és aki nem tudja megvédeni magát, nagy bajba kerül. Nyomorúságos körülmények között nő fel, alkoholista apja naponta veri. Nem meglepő, hogy kábítószerhez nyúl, heroint árul és fogyaszt. Felnőttként is gyakran élvezi a brit börtönök „vendégszeretetét”, és bár próbál rehabilitálódni, újra és újra visszaesik. Egy sikeres rehabilitáció után Thaiföldre utazik barátjával, hogy élvezze az életet, de hamarosan a jaba rabja lesz. Bekerül egy thai börtönbe, amely a túlélhetetlen pokol európaiak számára. Kevesen vészelik át ép ésszel a megpróbáltatásokat, de Billy elképesztő küzdeni akarása segíti őt. Kiharcolja, hogy a börtönben is folytathassa bokszolói karrierjét, és gyorsan hírnévre tesz szert, kivívva társai és őrei tiszteletét. Kitart-e ereje a szabadulásig? A thai box képes-e megacélozni annyira, hogy kibírja az embertelen körülményeket? Visszatérhet-e még a családjához? William Moore döbbenetes „túlélőkalandjának” igaz történetét meséli el, bemutatva egy turistaparadicsom sötét oldalát. Dokumentumértékű, izgalmas regénye végigkalauzolja olvasóját Thaiföld zajos utcáin és félelmetes börtönein. A könyvből filmet is készítettek.

Buchkauf

A Kíméletlen, Billy Moore

Sprache
Erscheinungsdatum
Einband
(Paperback),
Buchzustand
Gebraucht - Gut
Preis
5,99 €inkl. MwSt.

Lieferung

  • Gratis Versand ab 14,99 € in ganz Deutschland! Mehr Infos.

Zahlungsmethoden

5,0
Ausgezeichnet
1 Bewertung

Hier könnte deine Bewertung stehen.

Titel
A Kíméletlen
Untertitel
Rémálom Thaiföldön: Igaz történet alapján
Sprache
Ungarisch
Autor*innen
Billy Moore
Einband
Paperback
ISBN10
9634751415
ISBN13
9789634751410
Reihe
Bewertung
5 von 5 Sternen
Beschreibung