Mehr zum Buch
EGZISZTENCIALISTA AKCIÓREGÉNY. Bűnügyi, az a legkevesebb. De mivel a nem az van, petárdák többfelé robbannak benne hogy „ki tette, hogyan és miért", és trükk talán az is, hogyan oldottam meg a „mit tudhat szereplőiről az író" ősi kérdését, igen, hát nem árulhatok el semmit így előzetesen. A dolgok indítása az volt, hogy egy márki, egy cégvezető, egy bárzenész, egy bárki: ugyanaznap intézkedik utódlásáról egy francia hölgy révén Párizsban s a neje révén Koppenhágában. Innen indul a MAURY-MORNY; remélem, így fog bevonulni. Hogy hová? A tényleges regények közé, mindenképpen. Nyers, finomtalan stílusa van talán, de van igazi cselekménye bőven!! -, vannak alakjai, 6 év alatt kipucoltam a könyvet az eredeti katyvaszból, talán ez a végeredmény. Vagy ki tudja? E. A. Poe és A. Bierce felülmúlhatatlan, de már Graham Greene-nél is többszálúbban kell regényt írnunk. Köszönet a „Vérkör" - fordítottam a könyvet - szerzőjének, J. Brownnak. Tőle sokat tanultam. Legsötétebbet adtam? Itt még jelképeket is kereshet, nálam 40 éve először, az Olvasó. De hallom a kérdést: „Ez mind megtörtént veled?" MICSODA??!!
Buchkauf
Vér és Virághab, Tandori-NatRoid
- Sprache
- Erscheinungsdatum
- Einband
- (Hardcover),
- Buchzustand
- Beschädigt
- Preis
- 6,09 €inkl. MwSt.
Keiner hat bisher bewertet.
- Titel
- Vér és Virághab
- Sprache
- Ungarisch
- Autor*innen
- Tandori-NatRoid
- Verlag
- Magvető
- Einband
- Hardcover
- ISBN10
- 963142104X
- ISBN13
- 9789631421040
- Reihe
- Schlagwörter
- Beschreibung
- EGZISZTENCIALISTA AKCIÓREGÉNY. Bűnügyi, az a legkevesebb. De mivel a nem az van, petárdák többfelé robbannak benne hogy „ki tette, hogyan és miért", és trükk talán az is, hogyan oldottam meg a „mit tudhat szereplőiről az író" ősi kérdését, igen, hát nem árulhatok el semmit így előzetesen. A dolgok indítása az volt, hogy egy márki, egy cégvezető, egy bárzenész, egy bárki: ugyanaznap intézkedik utódlásáról egy francia hölgy révén Párizsban s a neje révén Koppenhágában. Innen indul a MAURY-MORNY; remélem, így fog bevonulni. Hogy hová? A tényleges regények közé, mindenképpen. Nyers, finomtalan stílusa van talán, de van igazi cselekménye bőven!! -, vannak alakjai, 6 év alatt kipucoltam a könyvet az eredeti katyvaszból, talán ez a végeredmény. Vagy ki tudja? E. A. Poe és A. Bierce felülmúlhatatlan, de már Graham Greene-nél is többszálúbban kell regényt írnunk. Köszönet a „Vérkör" - fordítottam a könyvet - szerzőjének, J. Brownnak. Tőle sokat tanultam. Legsötétebbet adtam? Itt még jelképeket is kereshet, nálam 40 éve először, az Olvasó. De hallom a kérdést: „Ez mind megtörtént veled?" MICSODA??!!




