Kata Tisza Reihenfolge der Bücher (Chronologisch)

Amikor ​már jó ideje járjuk a terápiás önismeret útját, és elváltunk mindenkitől, akitől kellett és lehetett – rájöttünk, hogy az apa sosem volt figyelme úgysem fog megérkezni, és az anya jelenléte sem, ahogyan az nekünk szükséges lett volna –, és úgy érezzük, a további terápiák se tudnak mit nyújtani, meg közben öregszünk is, s talán a gyermekeink is a maguk útját járják, akkor ott kinyílik a SEMMI.Ez egy olyan köztes létállapot, ami a VALAMI után jön, de még nem mutatja az előttünk álló mindenséget, sőt úgy érezzük, minden annyira töredezett, hogy EGÉSZ talán már nem is lehet. Sosem volt ilyen nehéz felkelni reggel és másnap újra felkelni és harmadnap még egyszer, mert már nem látunk magunk előtt semmit… Ekkor van a legnagyobb szükség önmagunkra. A semmi mélységes űrjének a megszelídítésére, a betöltésére. Ez a folyamat inkább belülről, mintsem kívülről kínálja a kapaszkodókat, és a szereplők, akik mind a semmiben találják magukat, elindulnak önmaguk felé, egyszer csak.

Egy öregedő kutatónő, miután elveszíti a szerelmét, magára marad fájó magányával, és a tudomány erejéhez nyúl, hogy értelmet találjon egyedüllétében és élete hátralévő éveiben. A szerző saját pszichológiai doktori életútkutatásai tanulságain vezeti végig olvasóját, miután vázolja az öregedéskutatás elméleti hátterét és az életkor-alapú előítélet (ageizmus) hatásmechanizmusait. Végül pedig a segítő szakember perspektívájából egészen gyakorlati útmutatásokkal is szolgál életünk második felének dilemmáihoz, míg önmagát és olvasóját is eljuttatja egy reflektív és önreflektív folyamaton keresztül a belső szabadság nyújtotta megbékéléshez. E belső utazás során egy egyenrangú szeretetkapcsolatról is képet nyerünk, amely által, még ha elveszítjük is, emelkedünk. A gyász és az öregedés látszólag hasonló: mindkettő a veszteségekről szól. Ámde a könyvben a megküzdésen és a szabadság akarásán át mindkettő új jelentést kap. A hősnő megtanulja, hogy gyásza, öregedése, kutatómunkája, mind arról szól, hogyan juthatunk el a túléléshez, a szabadsághoz és a megbékéléshez. Társadalomkutatóként is erre van szükségünk, hogy megszabadulhassunk a hamis társadalmi elvárásoktól, sztereotípiáktól, és az autentikus lét megtalálásának útját mutathassuk meg olvasóinknak.

A "magyar pszicho" a Pontban tárja föl leginkább magát. A Pont egy kocsma Pest dzsungelének kellős közepén, ahová mindenki azért tér be, hogy a zsúfoltságban és a testmelegben kiborítsa a vele egyívásúak elé a magával hozott nappali, a másutt-lét megpróbáltatásait. Itt van igazán "otthon" Klára, a fiatal kora ellenére is óriási sikereket arató festőnő, akinek belső monológjai és másokkal folytatott párbeszédei viszik előre a cselekményt. Az olvasót magával ragadja az események láncolata, no és persze a fiatal, hetyke és dacos írónő vonzereje.