Mehr zum Buch
Carole Barber ünnepelt hollywoodi színésznő, a mozi és a színház élő legendája, aki számára azonban a családja éppoly fontos, mint a karrierje. Sok-sok, reflektorfényben töltött év után mégis magányosan, szinte titokban utazik el álmai Párizsába, mert itt reméli befejezni regényét – és megtalálni régi önmagát. Ám egy este iszonyatos erejű robbanás rázza meg a Louvre közelében húzódó alagutat, s az egymásra torlódott járművek egyikében ott fekszik eszméletét vesztve a súlyosan sérült Carole is. Családját és barátait, akik Kaliforniától Londonig mindenütt próbálnak a nyomára bukkanni, sokként éri a lassan feltáruló valóság: a színésznő, távol az otthonától, az életéért küzd. De nem tehetnek egyebet, minthogy kórházi ágya mellett imádkoznak érte. És megtörténik a csoda: Carole felébred a kómából. Csakhogy a nő, akit az egész világ ismer, úgy tér magához, hogy sejtesincs róla, kicsoda ő. Szerettei segítségével megpróbálja életén részleteit újra összeilleszteni, s eközben rádöbben, hogy kegyes kézzel bánt vele a sors. A gyógyulás hetei-hónapjai alatt megtanulja becsülni az igaz emberi kapcsolatokat és nem utolsó sorban: önmagát.
Buchkauf
Becsüld önmagad!, Danielle Steel
- Sprache
- Erscheinungsdatum
- Einband
- (Paperback),
- Buchzustand
- Gebraucht - Gut
- Preis
- 5,29 €inkl. MwSt.
Hier könnte deine Bewertung stehen.
- Titel
- Becsüld önmagad!
- Sprache
- Ungarisch
- Autor*innen
- Danielle Steel
- Verlag
- Maecenas
- Einband
- Paperback
- ISBN10
- 9632031970
- ISBN13
- 9789632031972
- Reihe
- Schlagwörter
- Krimi, Liebe, Frauen, Gegenwartsliteratur, Frankreich, Tragödie
- Erstveröffentlichung
- 2008
- Originaltitel
- Honor Thyself
- Bewertung
- 3,45 von 5 Sternen
- Beschreibung
- Carole Barber ünnepelt hollywoodi színésznő, a mozi és a színház élő legendája, aki számára azonban a családja éppoly fontos, mint a karrierje. Sok-sok, reflektorfényben töltött év után mégis magányosan, szinte titokban utazik el álmai Párizsába, mert itt reméli befejezni regényét – és megtalálni régi önmagát. Ám egy este iszonyatos erejű robbanás rázza meg a Louvre közelében húzódó alagutat, s az egymásra torlódott járművek egyikében ott fekszik eszméletét vesztve a súlyosan sérült Carole is. Családját és barátait, akik Kaliforniától Londonig mindenütt próbálnak a nyomára bukkanni, sokként éri a lassan feltáruló valóság: a színésznő, távol az otthonától, az életéért küzd. De nem tehetnek egyebet, minthogy kórházi ágya mellett imádkoznak érte. És megtörténik a csoda: Carole felébred a kómából. Csakhogy a nő, akit az egész világ ismer, úgy tér magához, hogy sejtesincs róla, kicsoda ő. Szerettei segítségével megpróbálja életén részleteit újra összeilleszteni, s eközben rádöbben, hogy kegyes kézzel bánt vele a sors. A gyógyulás hetei-hónapjai alatt megtanulja becsülni az igaz emberi kapcsolatokat és nem utolsó sorban: önmagát.




