Parameter
- 376 Seiten
- 14 Lesestunden
Mehr zum Buch
Jessie Roscoe évekig titkolta, ki is a fia édesapja, senki sem tudta az igazságot. Ám tizennyolc év elteltével a szóban forgó férfi – Toby Gillespie,a karizmatikus színész – épp Jessie szomszédságába költözik. A titokra gyorsan fény derül, hiszen Tobynak elég egyetlen pillantást vetnie a fiúra, hogy egy kis fejszámolást követően felmérje a helyzetet. A férfi nagyon boldog, hogy ennyi év után viszontláthatja régi szerelmét, a fiával való találkozás pedig hatalmas meglepetés a számára. De mit szól mindehhez a felesége és kamasz gyerekei? A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az egykori szerelmesek között a szikra még nem hunyt ki. Ugyan Jessie nem bízik a boldog beteljesülésben, azt még ő sem sejti, hogy semmi sem az, aminek látszik, és mindenkire várnak még meglepetések… Makrancos kamaszok, titkokat rejtegető szomszédok, undok anyósok, félrelépő férjek és hamis látszatházasságok – a pergő történetben mindenterítékre kerül, sok humorral és szeretettel tálalva. Pont úgy, mintha csak a legjobb barátnőnkkel beszélgetnénk. Jill Mansell sok éven át a bristoli Burden Neurológiai Intézet munkatársa volt, ma főállású író. Népszerű regényeit eddig több mint 3 millió példányban adták el, és számos nyelvre lefordították szerte a világon
Buchkauf
Az első az utolsó, Jill Mansell
- Sprache
- Erscheinungsdatum
- 2012
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Paperback),
- Buchzustand
- Gebraucht - Sehr gut
- Preis
- 2,79 €inkl. MwSt.
Keiner hat bisher bewertet.
- Titel
- Az első az utolsó
- Sprache
- Ungarisch
- Autor*innen
- Jill Mansell
- Verlag
- Kulinária
- Erscheinungsdatum
- 2012
- Einband
- Paperback
- Seitenzahl
- 376
- ISBN10
- 9639905143
- ISBN13
- 9789639905146
- Reihe
- Schlagwörter
- Belletristik, Romantik, Gegenwartsliteratur, Zeitgenössische Liebesromane, Britische Literatur
- Beschreibung
- Jessie Roscoe évekig titkolta, ki is a fia édesapja, senki sem tudta az igazságot. Ám tizennyolc év elteltével a szóban forgó férfi – Toby Gillespie,a karizmatikus színész – épp Jessie szomszédságába költözik. A titokra gyorsan fény derül, hiszen Tobynak elég egyetlen pillantást vetnie a fiúra, hogy egy kis fejszámolást követően felmérje a helyzetet. A férfi nagyon boldog, hogy ennyi év után viszontláthatja régi szerelmét, a fiával való találkozás pedig hatalmas meglepetés a számára. De mit szól mindehhez a felesége és kamasz gyerekei? A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az egykori szerelmesek között a szikra még nem hunyt ki. Ugyan Jessie nem bízik a boldog beteljesülésben, azt még ő sem sejti, hogy semmi sem az, aminek látszik, és mindenkire várnak még meglepetések… Makrancos kamaszok, titkokat rejtegető szomszédok, undok anyósok, félrelépő férjek és hamis látszatházasságok – a pergő történetben mindenterítékre kerül, sok humorral és szeretettel tálalva. Pont úgy, mintha csak a legjobb barátnőnkkel beszélgetnénk. Jill Mansell sok éven át a bristoli Burden Neurológiai Intézet munkatársa volt, ma főállású író. Népszerű regényeit eddig több mint 3 millió példányban adták el, és számos nyelvre lefordították szerte a világon


