Mehr zum Buch
William Winson hajléktalanként kénytelen tengetni napjait, egyfolytában a múltjára gondol és azon töpreng, hol rontotta el? Egykor San Francisco legsikeresebb üzletembere volt. Tenyerén hordozta az élet, a mesés gazdagság mellett a család boldogsága is megadatott neki. De minek köszönhető döbbenetes lecsúszása az elit rétegből a sárba, a nincstelenek világába? Ahol nap mint nap megaláztatásban részesül, éhezik, s esténként még a fekvőhelyért is meg kell küzdenie. Jól tudja, sok hibát követett el addig, míg ide jutott. Nők, alkohol, anyagi csőd és tragédiák után úgy érezte, már eleget vezekelt a bűneiért. Egy valami élteti csupán, hogy megtalálja rég nem látott lányát és elnyerje bocsánatát, mert csak Sharon maradt neki – aki legszívesebben letagadná apját. Azonban William nem adja fel, még akkor sem, mikor a lány elutasítja közeledését. És a teljes kilátástalanságban egyszer csak segítségére lesz valaki; John – a parkban élő öregember. Sorstársként találkoznak a szabad ég alatt és lassan barátokká válnak. William neki önti ki a szívét és elmeséli élettörténetét, így fény derül a férfi titkaira, izgalmas múltjára. Vajon mit követett el, amiért élete végéig bűnhődnie kell?
Buchkauf
A Hütten, Diana Dorth
- Sprache
- Erscheinungsdatum
- 2008
- Einband
- (Paperback),
- Buchzustand
- Beschädigt
- Preis
- 2,39 €inkl. MwSt.
Keiner hat bisher bewertet.
- Titel
- A Hütten
- Sprache
- Ungarisch
- Autor*innen
- Diana Dorth
- Verlag
- Pallas
- Erscheinungsdatum
- 2008
- Einband
- Paperback
- ISBN10
- 9637524835
- ISBN13
- 9789637524837
- Reihe
- Schlagwörter
- Beschreibung
- William Winson hajléktalanként kénytelen tengetni napjait, egyfolytában a múltjára gondol és azon töpreng, hol rontotta el? Egykor San Francisco legsikeresebb üzletembere volt. Tenyerén hordozta az élet, a mesés gazdagság mellett a család boldogsága is megadatott neki. De minek köszönhető döbbenetes lecsúszása az elit rétegből a sárba, a nincstelenek világába? Ahol nap mint nap megaláztatásban részesül, éhezik, s esténként még a fekvőhelyért is meg kell küzdenie. Jól tudja, sok hibát követett el addig, míg ide jutott. Nők, alkohol, anyagi csőd és tragédiák után úgy érezte, már eleget vezekelt a bűneiért. Egy valami élteti csupán, hogy megtalálja rég nem látott lányát és elnyerje bocsánatát, mert csak Sharon maradt neki – aki legszívesebben letagadná apját. Azonban William nem adja fel, még akkor sem, mikor a lány elutasítja közeledését. És a teljes kilátástalanságban egyszer csak segítségére lesz valaki; John – a parkban élő öregember. Sorstársként találkoznak a szabad ég alatt és lassan barátokká válnak. William neki önti ki a szívét és elmeséli élettörténetét, így fény derül a férfi titkaira, izgalmas múltjára. Vajon mit követett el, amiért élete végéig bűnhődnie kell?




