Bookbot

Fél testben ép lélek

Autor*innen

Mehr zum Buch

Sarah Nickerson épp olyan, mint bármelyik karrierista szuperanya Boston jómódú külvárosában, Welmontban: hektikus, de lenyűgöző életet él férjével, Bobbal, hűséges bébiszitterével és három gyermekével. Miközben a Berkley Consulting tanácsadó cég emberi erőforrás részlegének alelnökeként toborozza a legjobb és legélesebb elméket, a gyerekeket viszi fociedzésre, bölcsődébe, iskolába és zongoraórára; próbálja meggyőzni a fia tanítóját, hogy a fia tulajdonképpen nem is figyelemzavaros, és igyekszik időben hazaérni vacsorára. Csoda, hogy ennek a túlterhelt, túlteljesítő harvardi diplomásnak jut ideje lélegezni. Ám egy végzetes napon vezetés közben épp fel akar hívni valakit – egy hosszúra nyúló pillanatra nem néz az útra. Agyonzsúfolt életének összes száguldó része egy szempillantás alatt fékcsikorgatva megáll. Egy traumás agysérülés teljesen kitörli világának bal oldalát, és Sarah egyszerre rákényszerül, hogy jobban odafigyeljen a körülötte lévő világ részleteire, többek közt a korábban az életéből hiányzó anyjára is. Miközben nem tud a tányérja bal oldalán lévő ételről, sőt, még a saját bal kezéről sem, e furcsa „félvilág" ürességében kénytelen válaszokat keresni – a múltjára és a bizonytalan jövőjére vonatkozóan is. Ahogy igyekszik visszaszerezni függetlenségét és egészségét, Sarah-nak rá kell döbbennie, hogy az igazi sorsa – új, igaz élete – talán a konferenciák és táblázatok világától távol keresendő. És hogy a világ minden sikerénél értékesebb boldogság és béke egy karnyújtásnyira van, csak eléggé le kell lassítani, hogy észrevegyük.

Buchkauf

Fél testben ép lélek, Lisa Genova

Sprache
Erscheinungsdatum
2014,
Buchzustand
Gebraucht - Sehr gut
Preis
6,49 €inkl. MwSt.

Lieferung

  • Gratis Versand ab 14,99 € in ganz Deutschland! Mehr Infos.

Zahlungsmethoden

Keiner hat bisher bewertet.

Titel
Fél testben ép lélek
Sprache
Ungarisch
Autor*innen
Lisa Genova
Erscheinungsdatum
2014
Seitenzahl
368
ISBN10
9633734797
ISBN13
9789633734797
Reihe
Beschreibung