Günter K. Koschorrek Bücher

Günter K. Koschorrek war nicht Heerführer, nicht Wissenschaftler oder Historiker, er hat in seinem Buch zusammengefasst, was er als einfacher Soldat im Grauen des Krieges täglich aufgeschrieben hat. Sein Erleben des Krieges war ein anderes als das in den Stäben oder Befehlsständen. Der Verfasser war 19 Jahre alt, als ihn der Krieg in seiner schlimmsten Phase einholte und ihn in seine unerbittliche Gewalt nahm. Er hatte zu gehorchen und nicht nach dem Warum zu fragen. Das NS-Regime, das seine Ziele gnadenlos verfolgte, hatte eine ganze Generation unter Eid und in die Pflicht genommen, ihre Ideale schändlich missbraucht.

Günter K. Koschorrek minden keze ügyébe kerülő papírfecnit eltett, és azokra írta titokban naplóját. Mivel a naplóírás szigorúan tiltott volt, az oldalakat vastag télikabátjának a bélésébe varrva őrizte, majd a ritka szabadságok alatti hazautazásakor adta oda édesanyjának megőrzésre. A naplónak nyoma veszett, csak akkor került elő – és született meg a Vérvörös hó –, amikor negyven évvel később Amerikában találkozott a lányával. A szerző lelkes újoncként vett részt az alapkiképzésen és nyilvánvaló izgatottsággal került sor első találkozására az ellenséggel az orosz sztyeppén. Leírásában életre kell egysége tagjainak küzdelme a becstelenséggel és a halállal a Sztálingrád utcáin folytatott öldöklő harc zűrzavarában. A Romániában és Olaszországban töltött – a keleti front poklához viszonyítva felüdítő időszakot – kimondottan kedvelte. A könyv emléket kíván állítani mindannak a sok millió embernek, akik a front mindkét oldalán életüket áldozták a harcokban, és öt évtized távlatából felelősséget vállalva tiszteleg az áldozatok előtt. Günter K. Koschorrek a világháborúban a német 24. páncéloshadosztály 21. páncélgránátos-ezredének 1. svadronjában harcolt nehézgéppuska-kezelőként a keleti fronton. Jelenleg Németországban él, nyugdíjba vonulásáig egy kereskedelmi cég ügyvezetőjeként dolgozott.

Wspomnienia żołnierza 24. Dywizji Pancernej, który po zakończeniu szkolenia trafił na front w październiku 1942 roku, gdy jednostka walczyła pod Stalingradem, i przeszedł cały jej szlak bojowy, aż do walk nad Wisłą w sierpniu 1944 roku, kiedy to po raz kolejny został ranny. Następnie brał udział w walkach w Prusach Wschodnich, m.in. w odbiciu Nemmersdorfu, którego mieszkańcy zostali zmasakrowani przez Armię Czerwoną. Później otrzymał przydział do Korpusu Pancernego Großdeutschland, a końca wojny, lecząc się z kolejnej rany, doczekał w Sudetach. Wraz z innymi rannymi został przez Amerykanów wydany Rosjanom i jedynie własnej pomysłowości oraz determinacji zawdzięczał uniknięcie wywózki na Syberię. Odznaczony Żelaznym Krzyżem I i II Klasy, Nahkampfspange II Klasy (Srebrną Odznaką za Walkę Wręcz), przyznawaną za co najmniej 30 dni walki wręcz, oraz złotą Verwundetenabzeichen (Odznaką za Rany najwyższego stopnia) przyznawaną m.in. za odniesienie pięciu ran.