Miles Davis war ein amerikanischer Jazz-Trompeter, Bandleader und Komponist, der die Musik des 20. Jahrhunderts maßgeblich prägte. Er stand an der Spitze fast jeder wichtigen Entwicklung des Jazz, von Bebop und Cool Jazz bis hin zu Modal Jazz und Jazz Fusion. Seine größte Leistung war nicht nur sein eigener unverwechselbarer instrumentaler Stil, sondern seine beispiellose Fähigkeit, ganze Musikrichtungen durch die Musiker zu formen, die er leitete und von denen viele zu eigenen Legenden wurden.
Miles Davis, einer der berühmtesten und erfolgreichsten Jazz-Musiker unserer Zeit, schildert sein Leben, ein Leben der Extreme, geprägt von Arbeitsdisziplin und Heroinsuch, Liebesaffären, Hang zum Luxus und Engagement für die unterdrückte schwarze Bevölkerung der USA. Davis' Buch ist gleichzeitig ein "Who's Who" des Jazz' der Zeit nach dem zweiten Weltkrieg - von Charlie Parker bis Prince.
Quincy Troupe writes poetry in great waves, where words serve as notes and the music created with them is paramount. He is not merely a wordsmith but a shaman conjuring long, repetitive lines that reflect on the sea towards Africa, haunted by slavery and racism's legacy. His work celebrates fellow poets and artists while expressing a deep longing to reconnect with the past and a desire to break free from it. In "Ghost Voices," an incantatory fifty-page poem, this yearning is palpable. The title poem, "Duende: For García Lorca and Miles Davis," reveals Troupe's credo: "...secrets, mystery infused in black magic / that enters bodies in forms of music, art / poetry imbuing language with sovereignty / in blood spooling back through violent centuries..." The version of "Avalanche (number 3)" included here differs from its earlier iteration, much like a jazz artist reinterpreting a familiar tune. Troupe's generous spirit shines through in this expansive collection, featuring new poems alongside selections from his eleven previous volumes. His work maintains a remarkable energy, as he engages with the present while also perceiving distant storms on the horizon—challenges we will soon need to confront.
Az 50-es évek Amerikájában járunk. A táncklubokban rock and roll láz tombol, a tévé Hitchcock-filmeket vetit, a szinpadokon Tennessee Williams és Arthur Miller drámáit játsszák. Rocky Marciano, a nehézsúlyú bokszvilágbajnok és Joe DiMaggio, a rendithetetlen baseballharcos az ország kedvencei. Végérvényesen elmúlt az örök béke illúziójának kora, lejárt a háborús mitoszok ideje. Nincsenek legendák, andalitó mitoszok, hiteltelenné váltak a mázos, tejszinhabos karriertörténetek. New York jazzklubjaiban is új nemzedék jelentkezik: a swinggel szemben valami merőben újat hozó, az idő hagyományos fogalmát áttörő, átdimenzionáló nemzedék, Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Charlie Mingus, Bud Powell, majd az őket követő, útjaikat továbbjáró szilaj ifjak, Art Blakey, Max Roach, Bill Evans, Sonny Rollins, Gerry Mulligan, John Coltrane, és a nemzedék vezéregyénisége Miles davis. Miles akkoriban még kétségtelenül példaképei, Parker és Gillespie hatása alatt áll. Később finomodott a hangja, harmóniája dúsabb, invenciója zeneibb lett, de igazi közölnivalóját soha olyan vakmerően, őszintén átütőn nem képviselte, mint a legendás 50-es években. Miles, aki számtalan életrajzi kötetnek volt már alanya, most saját szavaival mesél rendkivüli életéről. Semmit sem titkol el. Ebben a kötetben beszél először öt évig tartó hallgatásáról. Őszintén és nyiltan vall kábitószer-függőségéről és arról, hogyan volt képes leszokni. Megbélyegzi a rasszizmust, amellyel minduntalan szembetalálta magát. Mesél a nőkről, barátságokról, de mindenekelőtt a zenéről és a zenészekről. Quincy Troupe-ot, földijét fogadta bizalmába, aki hiven rögzitette a Miles-monológot. Később sok esetben kiegészitette, korrigálta, ám az alaphangon semmit sem változtatott. A közönség mindig is szélsőségesen reagált Milesra, a muzsikusra és Milesra, az emberre. Trágárságát, szókimondását állandóan birálták, de Miles igy beszélt, és nem hagyta, hogy papiron szalonképessé tegyék stilusát néhány kényesebb izlésű olvasó kedvéért. Miles életműve megrenditően magányos nekilódulás, frenetikus tűzijáték, hatalmas, elementáris zene. Egy új korszak beköszöntének harsonája. Tüzes futamainak mélyén hit lappang, szólóiban a társkeresés küzdelme, a tuttikban a személyes virtus. Minden hangja eredendően idealista, lélekteli, emberi. Minden taktusban ott a remény, hogy lehet esetleg másképp is. Szebben, tisztességesebben, őszintébben. Hogy mégsem egészen ekként alakultak a világ dolgai, azt ne rójuk fel neki…